A szülői kimerültség egyik alattomos része, hogy nem az eseményekben, hanem az önértékelésben csapódik le. Este, amikor végre csend van, nem a nap nehézsége jön elő, hanem egy ítélet: rossz szülő vagyok. Erre nem a dicséret a válasz, hanem a jelenre szűkítés.
Mondatok, amik ténylegesen használhatók
- „Ez a nap nehéz volt. Nem én vagyok rossz.”
- „Elég, ha most egy dolgot jól teszek.”
- „Kiabáltam. Bocsánatot tudok kérni, és ez is tanítás.”
- „Nem kell ma eldöntenem, milyen szülő vagyok.”
- „A gyerekemnek nem hibátlan szülő kell, hanem elérhető.”
Az utolsó mondat a leghasznosabb, mert kutatási alapja is van: a kötődés szempontjából nem a folyamatos ráhangolódás számít, hanem a helyreállítás, tehát hogy a szakadás után visszatalálsz a gyerekhez. Ez felszabadítja a szülőt a hibátlanság kényszere alól.
Nem a hibátlan nap épít kötődést, hanem a visszatalálás a nehéz nap után.
Két pillanat, ahol a legtöbbet adja
Az első: közvetlenül a nehéz jelenet után, a folyosón, harminc másodperc. Itt a mondat dolga, hogy ne az önvád vigyen vissza a szobába, mert az önvádból jellemzően vagy engedékenység lesz, vagy újabb feszültség. A második: este, lefekvés előtt. Itt a napló és az affirmáció együtt működik a legjobban, mert a leírt jelenet után a mondat lezárja a napot.
Amiről kevesen beszélnek
A szülői affirmációk nem pótolják a segítséget. Ha nincs kétóra egyedüllét egy héten, ha nincs kivel megbeszélni a nehéz napot, akkor nem a mondat hiányzik. Kérj konkrét segítséget: egy este, egy délután, egy telefonbeszélgetés. Az affirmáció ehhez képest az a kis eszköz, ami a köztes időben tartja a fejet a víz felett.